Ezzel az idézettel Győrben találkoztam, amikor 8 évvel ezelőtt mondhatom, hogy életem legszürreálisabb maratonját futottam. Egy akkori vendégemmel, ma már barátnőmmel mentünk, őt készítettem fel élete első maratonjára, amit végigfutottam vele. Előtte rengeteget meséltem a versenyek magával ragadó ritmusáról, a rengeteg emberről, a zenéről, a hangulatról, és mindenről, amit addig valaha ilyen közegben tapasztaltam. Meséltem a stációkról, amikkel menet közben találkozhatsz, a flowról, amit a sok ember együtt-energiája táplál, a drukkoló tömegről az utcákon, a cél eufóriájáról, mindenről….
A pálya egy 4 kilométeres erdei futó-ösvény volt, ahol 10 kört kellett futni, plusz egy bevezető és levezető szakasz. Irtó furcsa volt amikor odaértünk, hogy síri csend fogadott bennünket. Nem szólt a zene, nem volt mikrofonos speaker, hangulatfokozó motivációs beszéd, szurkoló emberek százával, semmi. Először azt hittük, rossz helyen járunk. Kiderült, hogy nem… A rajtot – ha hiszitek, ha nem – egy 1 perces néma csend előzte meg, amit a verseny névadójának emlékére tettünk. És elindultunk némán, rajtpisztoly és zene nélkül. A legszürreálisabb elemek az erdőben itt-ott feltűnő emberek voltak „smile” feliratú pólóban, kezükben egy kis csengettyűvel, amit megráztak és annyit mondtak szmájliii. Egyszerűen hihetetlen volt. A futóösvényen elszórtan a földbe vert karókra applikálva pedig Sri Chinmoy idézetek álltak, mintegy motivációs bázisként fáradó futóknak. Először kényelmetlenül éreztem magam, hogy totál nem az fogadott minket, mint amire történeteim mentén számíthatott barátnőm. Aztán valahogy megérkeztünk ebbe a különös flowba és megéreztük ennek a versenynek a „jó”-ságát, értékét. Körről-körre többet tudtunk fejből az idézetekből.
Azóta évek teltek el, és ez a verseny az egyik legkülönlegesebb emlékké nőtt a szívemben. Az idézet, amivel ezt a történetet kezdtem, azóta kísér. Ha megnőnek a fejem felett a felhők és beborítanak a nehéz érzések, ezt az idézetet mindig elmondom magamnak. Mert sokkal többre vagyunk képesek, mint amit hiszünk magunkról! Igazából talán mi vagyunk önmagunk legnagyobb gátlói abban, hogy azzá legyünk, amivé lehetnénk. Gondolkodjatok el ezen és ha van kedvetek, tanuljátok meg ezt az idézetet, mert segít. Tényleg segít!
